Szent Márton napot lámpás körmenettel ünnepeltük. A Jó Istennek hála áldott, értékes időt tölthettünk együtt, megtapasztalhattuk a közösség összetartó erejét. A körmenet során tanúságot tettünk a hitünkről, melyet Kornél testvér beszéde és áldása, melyben a családok részesülhettek még áldottabbá és meghittebbé tett. Kornél testvér felhívta a gyermekek és a családok figyelmét a szeretet fontosságára, ahogy a lámpások fényét megőriztük a körmenet során, úgy őrizzük meg a szeretet lángját is a szívünkben. A gyermekek által készített lámpások fényével és a közös énekléssel a hitünk fényét, Szent Márton és Jézus szeretetét vittük ki az utcára és Istent dicsőítettük. „Márton püspök egykor, régen, segített a szegény népen. Őt dicsérje koldus, árva, emlékezzünk jóságára.” Ahogy Szent Márton megosztotta a köntösét a koldussal, saját családjainkon belül mi is példát adtunk a gyermekeinknek, akik megérezhették, megismerték a megosztás csodálatos érzését.